A községben 1951-től működik könyvtár, kezdetben a Kecskeméti Körzeti Könyvtár letéti könyvtáraként. A letétek a központi, az árpádszállási, kapásfalusi iskolában, valamint a tőserdei sátortáborban működtek.
A művelődési ház megépülésével 1963-ban külön szobát kapott a könyvtár. 1975-ban, a művelődési ház toldalék épületrészében nyert elhelyezést, 1985. szeptember 1-től jelenlegi helyén fogadja olvasóit.
Az épület melyet könyvtárrá alakítottak át, a község első orvosának 1920-ban épült kúriája. Átadásakor a könyvtár csak az épület felében működött, a másik felében civil szervezetek nyertek elhelyezést. 1990-ben birtokba vehettük az egész épületet, ekkor kialakítottunk egy olvasótermet és két helyiséget helytörténeti gyűjteménynek. 2003-ban a belső terek átalakításával és felújításával számítógépes termet rendeztünk be. 2006-ban az épület három helyiséggel bővült és akadálymentesített lett a felújításkor.
A könyvtárnak 1972 óta van főállású könyvtárosa, előtte pedagógusok kölcsönözték a könyveket (Kotvits Jánosné, Puskás Béláné, Verbó Magdolna, Arady Aranka, Lengyel Pálné). 1985. szept. 1-től részben önálló intézményként működik, első vezetője Dékány Zoltánné lett, aki 2015. december 1-ig, nyugállományba vonulásáig vezette a könyvtárat. Ezt követően Szabó Istvánné kiskunfélegyházi könyvtáros lett az intézmény vezetője. Saját könyvbeszerzésünk 1962-től van, az utolsó letéti állományokat 1985-ben szüntettük meg.
2000-ben muzeális feladatot kapott a könyvtár az önkormányzattól, majd 2003-ban lapkiadó és szerkesztői tevékenységünk is lett. A könyvtár szerkesztette és adta ki az Önkormányzati Hírek című időszaki kiadványt 2003-2007-ig.

Az Unióhoz való csatlakozásunk napjától – 2004. május 1-től – eMagyarország Pont működik a könyvtárban, kaput nyitva a világra. 2010-ben az eMagyarország Pontunk Bács-Kiskun megye Területi Központjaként koordinálta a megye eTanácsadóit. 2013-2014. szeptember 30-ig eTanácsadónk mentori feladatokat is ellát.

2009-ben az Egészségügyi Minisztériumtól megkaptuk a Bababarát Terület címet. Alakult egy Baba-mama Klub, amely heti egy délelőtt fogadta a bölcsődébe be nem kerülő gyermekeket. A klub a bölcsőde bővítésével megszűnt, de az udvaron kialakított játszóteret továbbra is használhatják a három év alatti gyermekek.

2016-ban az elhasználódott udvari játékokat leselejteztük.

A lakosság életét irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal és kiállításokkal, valamint ismeretterjesztő előadásokkal gazdagítjuk.

Az intézmény keretei között működik 2002 óta egy kézimunka szakkör, 2010-től a Baba-mama Klub és 2012-ben alakult Harmónia Klub. A Nők Klubjával, mint civilszervezettel együttműködési megállapodásunk van, ők havi rendszerességgel találkoznak a könyvtárban. 2009 óta a Könyvtári Közösségekért Alapítvány segíti a könyvtár rendezvényeinek, programjainak szervezését.

Az intézmény feladatának tekinti az általános művelődési és tájékozódási igények kielégítését, fejlesztését, az általános műveltség terjesztését és gyarapítását, az esélyegyenlőség biztosítását, valamint a szabadidő hasznos eltöltésében, illetve az életminőség javításában való közreműködést.

2015-től megkezdődött a könyvek gépi kölcsönzése.