Negyven évvel ezelőtt, augusztus 20-án érkeztem Lakitelekre, mentorom Babodi Béla pszichológus, tanár javaslatára – mondván, ez nekem való kihívás! Előtte még a település nevét sem hallottam. Mai fejjel visszanézve bátorságra vagy inkább vakmerőségre vallott pályakezdőként egy két telephelyű óvoda vezetését bevállalni konyhával együtt. Ráadásul az egyik óvoda régi elavult volt mindösszesen egy nyugdíj előtt álló óvónővel, Zámbori Klárikával, vezetője Mészáros Borbála már fél évvel előtte nyugdíjba ment. A négy csoportos új óvodát akkor 20-án adták át, képzett óvónőként középfokú végzettséggel egyedül Bohács Jenőné érkezett, szintén pályakezdőként. Nem volt minta, tapasztalat, gyakorlat csak a sok tennivaló, a magas elvárás és a sok ellendrukker, akiknek sokat köszönhetek – hogy azzá lettem, aki vagyok!
Itt tanultam meg gépírni, munkáltatni, gazdálkodni, élelmezést vezetni, pontosan, magas színvonalon dolgozni. Sikerorientált, eredményközpontú, becsvágyó ember voltam.
Mikor tíz év után eljöttem, tizenkét képesítéssel rendelkező óvónő dolgozott már hat csoportban, az új óvodát berendeztük, fűtését korszerűsítettük és a régi óvoda is lényegesen jobb tárgyi eszközökkel rendelkezett. Nem mellesleg ebben a tíz évben párra találtam, férjhez mentem, két gyermeknek életet adtam, férjemmel felépítettünk és berendeztünk egy házat. Nagyon nehéz, de tapasztalatokban, eredményekben gazdag tíz év volt.

Büszke vagyok arra, hogy Lakitelek Községi Könyvtárának első vezetője lehettem. Ez az út is járatlan volt, mivel Lengyel Pálné Editke néni és Arady Aranka néni pedagógusok voltak és „betanított munkásként” láttak el könyvtárosi feladatokat. Hozzá kell tenni, nagy szeretettel és odaadással tették dolgukat, örökre hálás vagyok a sorsnak, hogy velük dolgozhattam. Sokat tanultam tőlük a nagy betűs életről. De sok más egyebet is szükséges volt tanulnom, legelőször a könyvtáros szakmát kellett elsajátítani, hogy tudjam az intézményt szakszerűen működtetni. Majd ECDL-es számítógépes ismeretekre tettem szert, a térségek kialakulásával vidék és szolgáltatás szervezői, pályázat és újságírói ismeretekre volt szükség. Ahogy változott a könyvtárakkal szemben az elvárás, ahhoz igazodva kellett a tudásunkat is növelni. Így fordult elő, hogy ötven évesen a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészkarán átvehettem a felsőfokú kulturális menedzseri oklevelemet, amellyel bármelyik kulturális intézményt vezethetném. Ezeknek az ismereteknek volt köszönhető, hogy könyvtárunk muzeális, szerkesztői és lapkiadói feladatokat kapott. eMagyarország Pont lett a könyvtárban, ami által számítógépes parkunk alapjait lerakhattuk, vagy százötven embert megtanítottunk ingyenesen a gépek használatára. Bababarát terület címet megszereztük, ezáltal gyermek bútorokat, játékokat, pelenkázót tudtunk beszerezni a legkisebbeknek. Pályázatokkal cseréltük ki a régi bútorokat, gyarapítottuk az elektronikus információszolgáltatáshoz az eszközeinket. Lakiteleken pályázatból talán elsőként tudtuk az épületet felújítani, bővíteni és akadálymentesíteni, hogy babakocsival is be tudjanak az intézménybe jönni. De TFT monitorunk, Internetünk, színes nyomtatónk is az elsők között lett. Könyvállományunk is irigylésre méltó volt a megyében a települési könyvtárak között. Szolgáltatásaink folyamatosan bővültek, a regisztrált könyvtárhasználók száma a lakosság 20%-át tette ki. Tanultunk és tanítottunk. Könyvtár órák, rendhagyó órák, előadások, könyvbemutatók, különböző kiállítások mind a repertoárunkon szerepelt. A település minden szegmensének kínáltunk és kínálunk programot. Kis közösségek, klubok alakultak és működnek ma is.

Ezt a harminc évet is eredményesen harcoltam meg, elégedett vagyok az eredményeimmel. Vagyis, én mindent megtettem, ami tőlem függött, még a kilátástalannak látszó helyzetekben is. Munkavégzésemre az állandó fejlődés volt jellemző, a negyven év alatt a rám bízott intézményeket folyamatosan fejlesztettem, gazdagítottam a település lakosai számára. Kívánom, hogy olyan lelkesedéssel és igénnyel használják, mint amilyen szeretettel, gondossággal kialakítottam én. A munkatársaimon kívül itt is sokan segítettek és ma is segítenek Önök közül, amit ezúton is köszönök! Csak remélni tudom, hogy Önök is büszkék könyvtárunkra és használják a jövőben is, mert a felemelkedésnek csak egyetlen egy útja van, a tanulás, a tudás.
Ehhez viszont elkerülhetetlen a könyv és a könyvtár.

Viszontlátásra a könyvtárban!
   Dékány Zoltánné