ÉRTÉKTÁR

Az ÉRTÉKTÁRAK-ról

„A magyar nép méltán lehet büszke a Kárpát-medence egészéhez vagy egy-egy tájegységéhez kötődő, több száz éves történelmi múlttal rendelkező hagyományaira, szokásaira, kultúrájára. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein számtalan érték halmozódott fel, melyek szellemi vagy éppen élelmiszer-ipari termékként – mind ez ideig – túlélték a változó világ nehézségeit.

Ezen értékek – melyek egyedien és egyedülállóan magyar különlegességek, azaz hungari-kumok – számbavétele a mai felgyorsult, globalizálódó életünkben különösen fontossá váltak. A hungarikumnak földrajzi, történelmi, nyelvi, néprajzi arculata van. A hungarikumok olyan sajátos magyar termékek, melyeknek tulajdonságai között lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg, és amelyek természeti adottságainkkal, őshonos fajtáinkkal, termelési-tenyésztési hagyományainkkal összefüggésben sajátosan magyar ismérvekkel rendelkeznek.

A hungarikumok magyarságra jellemző mivoltukkal, különlegességükkel, minőségükkel jelentősen öregbítik hírnevünket, növelhetik megbecsülésünket az Európai Unióban és szerte a világon. Mindezen szempontok figyelembevételével, annak érdekében, hogy nemzeti kultúránk értékeit, eredményeit megőrizzük, a Magyar Országgyűlés:

1. Kinyilvánítja, hogy a hungarikumok megőrzendő, egyedülálló nemzeti értéket képviselnek.

2. Felkéri a Kormányt, hogy a tudomány, a kormányszervek, a regionális- és vidékfejlesztési intézményrendszer ágazati érdekképviseletek és szakirányú civil szervezetek bevonásával dolgozza ki a hungarikumok rendszerezését, valamint megőrzésének és hasznosításának lehetőségeit.

3. Felkéri a Kormányt, hogy vizsgálja meg a hungarikumok körébe tartozó, Hagyományok – Ízek – Régiók program keretében létrejött, a hagyományos mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket tartalmazó gyűjtemény bővítésének és hasznosításának, valamint a határon túli magyarlakta területeken való gyűjtőmunkához szakmai segítség nyújtásának lehetőségét.

4. Felkéri a Kormányt, hogy ösztönözze az agrártermékek eredet-megjelölései és földrajzi jelzései közösségi oltalmának megszerzését, valamint a hagyományos különleges tulajdonságú termékek közösségi elismerését.

5. A fentiekről, valamint a hungarikumok fenntarthatóságáról és hasznosíthatóságáról a Kormány kétévente adjon tájékoztatást az Országgyűlésnek, első alkalommal 2009. december 31-ig.” – szól a 77/2008. (VI. 13.) OGY- határozat  a hungarikumok védelméről

„Lakitelek értékmentő” munkája

2008-tól folyamatosan zajlik a Lakiteleken található értékek gyűjtése, feldolgozása, és várják a további javaslatokat is.
Mindenki számára fontos, hogy a szívünknek kedves, fontos kincseket megtaláljuk, megismerjük és megőrizzük az utókornak, hiszen emlékeket, történelmet, dicső pillanatokat idéznek fel, erősítik a közösséghez tartozás érzését és nem utolsósorban öregbítik településünk jó hírét. 2013-ban országosan megalakultak a Települési Értéktár Bizottságok.

Lakitelek Önkormányzata is megkapta feladatul, hogy Helyi Értéktár Bizottságot hozzon létre – az országos felhívásnak megfelelően –, s fedezzék fel, kutassák, vegyék lajtromba mindazt, mindazokat, akik/amik az adott településen fontosak, kiemelkedő szerepet töltenek be, akire szívesen emlékeznek, aki/ami valami miatt a település ÉRTÉKE. Rendkívül sok ilyet találtak mindenütt a hazában! Lakitelek nagyon büszke lehet, hiszen közelebb járunk már a száz helyi értékhez; s közeledünk a tízhez a megyei értékeink számával.

A kezdetek 2008-2009

Mi, lakitelekiek már a kezdet kezdetén, 2008-ban bekapcsolódtunk ebbe a gyűjtőmunkába; a gyökerek elég mélyre nyúlnak vissza. A „Helyi Hungarikum“ elnevezésű kérdőív kitöltésére vezethető vissza, amikor minden helyi lakos kapott  felhívást, hogy ajánlatot tehet bárkire, bármire, hogy besoroltassák Lakitelek értékei közé. Ez az ajánló, s ennek eredményeként az elkezdett
gyűjtőmunka az alapja a mai értéktári feladatoknak.

Megvan ez az összeállítás, hiszen a mai értéktári munkának ez a legfontosabb alapköve. Ezen kérdőívet közel négyszázan töltötték ki, adták be, s nagyon sok ajánlás érkezett. Az ajánlottakat felkerestük, „lajstromba vettük”, s kértük, hogy legyenek részesei a legelső kiállításunknak – 2009-ben, a Népfőiskolán. Ekkor még nem volt bizottság; ezt Lezsák Sándor karolta fel.
(Az egész országos programnak ő az egyik szellemi atyja.)

Nagyon nagy sikere volt ennek a bemutatkozó kiállításnak. Nagyon sokan akkor ébredtek rá a tudatra: nekem is van ilyenem, én tudok hasonlót…; s egyre bővültünk. S aztán a további három tárlatnak is hatalmas mozgatóereje lett. (A második-harmadik kiállításunk a művházban volt 2014-ben és 2016-ban; majd a negyedik, a 2018-as szintén a Népfőiskolán volt.)
Egy-egy kiállítás a helyi értékleltár kíván lenni.

 

Letölthető Dokumentumok

Itt minden, az értékmentéssel kapcsolatos fontos dokumentumot megtalál: az értéktárakról szóló rendeleteket, a lakiteleki értékmentők munkájáról készült összefoglalókat, valamint a helyi és megyei értékek listáit. Letölthető PDF formátumban elérhető továbbá a „Lakitelek Olvasókönyve” című kiadvány is, amely átfogó képet ad településünk értékeiről és örökségéről.

Cím

6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 35

Kapcsolat

+76/ 448-957
konyvtar@lakitelek.hu

Kövessen minket

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA
Kedd: 09:00-16:00
Szerda: 09:00-17:00
Csütörtök: 09:00-16:00
Péntek: 09:00-16:00
Szombat: 08:30-11:30
Vasárnap: ZÁRVA

Olvasás  élmény  közösség

Copyright © 2026 Arady Aranka Könyvtár, Lakitelek | Minden jogot fenntartva! | A honlapot készítetet Balla Krisztián